vegán életmód

Mi történik az ételeink mögött? Miért nem akarjuk tudni?

Egy évvel ezelőtt:

Éhes vagyok, enni kéne valamit. Kinyitom a hűtőt előveszem a húslevest, amit tegnap készítettem. Tettem bele kivételesen csirkezúzát, májat is. Szedek egy tányérral, megmelegítem mikróban, addig előveszem mama tojásos csigatésztáját. Mikor pittyeg a mikró, kiveszem, szedek a tésztából két evőkanállal és leülök megenni. Lassan, kiélvezve az ízeket megeszem az ételt. Mikor elfogyott előveszem a következőt, ma reggel készítettem egy nagy adag rakott krumplit, kolbásszal, tojással és tejföllel, úgy , ahogy azt anya tanította. Ebből is szedek egy kis adagot, majd megeszem,nem gondolkodva, csak úgy eszem. Így megy ez még egy hónapig, amikor megnézem életem első olyan dokumentum filmjét (cowspiracy), amit végig sírok, hányingerem van, dühös vagyok. Akkor fejben vegán lettem. 

De mi is történik az ételeink mögött?

Van egy elképzelés a fejünkben, hiszen mindannyian láttunk már filmeket, felakasztott malacokról (Rocky) a vágóhídon, réten legelésző teheneket stb. De szerintem senki se mélyedt ennél jobban bele, én se. Rutinból ettem, tettem, amit a szülői házból hoztam. Nem tudtam, hogy miként bánnak az állatokkal, nem értettem, hogy miért baj, ha megeszem őket. Szerettem az állatokat, de vajon tényleg az állatokat szerettem, nem csak a kutyákat, macskákat… az aranyos állatokat? De! Nem mondhatod, hogy szereted az állatokat,miközben megeszed őket. Ez már most az én fejemben nem fér össze. A szeretet és az erőszak nem fér meg egymással, szerintem! 

Haladjunk visszafelé, készen van a húsleves. A húst és a belsőségeket megvettem a boltban. A boltba a vágóhídról került oda. A vágóhídról a tenyésztőtől. Ahhoz,hogy el tudjam készíteni a húslevest, a gazdának fel kellett nevelnie a tyúkot/sertést, levágva a csőrüket, farkukat,megbélyegezve, bántalmazva. Vegyszerrel, antibiotikummal kezelt kukoricát,szóját kellett adnia nekik, bezárva egy olyan szűk, sötét helyre, ahol nem mozdulhattak. Majd el kellett adnia, hogy megölhessék. Ott kegyetlenül bántak továbbra is velük, féltek majd meghaltak. Darabjaira szedték, becsomagolták, mjad a boltokba kerültek. Én megyek és megveszem, elkészítem a levest és megeszem. 

Miért nem jártam ennek utána? Miért kellet 26 évet várnom, hogy felnyíljon a szemem?

A hagyományaink, a tanult dolgaink akadályoznak sokszor abban, hogy változtassunk. Hiszen a szüleim, a nagyszüleim nekik a szülei is így csinálták. Megették a csirkét, disznót, megfejték a tehenet és elvették a tojást. Miért lenne ez rossz? Én miért csináljam másképp? Persze ezek a kérdések, ezek a felvetések nem születnek meg a fejünkben, nem is gondolunk rájuk, mert ez egy tanult forma. Erre akkor gondolsz, amikor változtatsz, amikor észre veszed, hogy azt amit csináltál már nem folytathatod. Soha meg nem fordult a fejemben, hogy mit miért eszek. Automatikus mozdulat volt a boltban, hogy kérek egy kg sertéscombot, néhány csirkemellet. Elvettem a polcról egy doboz tojást és mentem a hűtő felé a tejért. Automatikus mozdulat volt, hiszen a szüleim is így csinálták. Persze ezzel nem őket akarom okolni. Senkit se kell okolni, mert így neveltek, ebben nőttem fel és kész. A lényeg, hogy változtattam, hogy egy szinttel feljebb léptem és nem féltem megnézni mi is folyik az ételeim mögött. Huszonhat évet kellett várnom arra, hogy megnézzem azt a bizonyos dokumentum filmet, hogy utána olvassak, hogy megértsem mi miért történik, hogy én mit is eszem valójában. Megérte várni, mert lehet én most értem el azt a kor, hogy felfogjam. De sosincs késő! 

Miért nem akarjuk tudni?

Találtam a youtube-on egy TEDx előadást, Melanie Joy-tól, aki harvardi végzettségű pszichológus, és a bostoni egyetem pszichológia és szociológia professzora, “Miért szeretjük a kutyákat, esszük meg a malacokat, viselünk teheneket?” című tanulmány szerzője.

Toward Rational Authentic Food Choices-Melanie Joy2

“Minden nap egy olyan viselkedési formát követünk,ami teljesen ellentétes azzal, ahogy optimálisan működnénk. Az emberi viselkedés szerves részéről beszélek, egy mély és intim viselkedésről. Mindennap egy olyan viselkedés mellett köteleződünk el ami torzítja a gondolatainkat, tompítja az érzéseinket és az alapértékeinkkel ellentétes viselkedésre késztet. Ez pedig globális kegyetlenségekre hatalmaz fel minket, és a legnagyobb bánatban is érzelemmentesek maradunk. Mindennap dönthetnénk úgy, hogy nem követjük ezt a viselkedést kivéve, ha nem jövünk rá, hogy ez irracionális. Nem látjuk, hogy pusztító, és azt se tudjuk, hogy van választásunk. Hogy lehet, hogy a leggyakoribb és legfontosabb döntések, amiket hozunk egyáltalán nem is tünnek választhatónak?…. Ahogy kiderült, van egy határozott, mögöttes tényező ami irányítja a viselkedésünket és egyúttal gátol minket abban hogy ráébredjük irracionális és pusztító mivoltára. A jó hír, hogy a tényezők létezésének puszta ismerete már megadja a racionális és szabad választás lehetőségét és jóval aktívabb résztvevői lehetünk egy humánusabb világ megalkotásának… Amikor állatok elfogyasztásáról van szó akkor az érzékelésünket nagyrészt, ha nem teljesen a kultúránk határozza meg. Egy húsfogyasztó társadalomban a hét millió állatfaj közül az emberek csupán párat tekintenek ehetőnek. A többit vagy ehetetlennek vagy gusztustalannak minősítik. Szóval a kérdés az, hogy miért nem undorodunk ettől a pár fajtól, amiről azt tanultuk hogy ehetőként gondoljunk rájuk? És miért nem kérdeztük meg sosem, hogy miért? Elgondolkoztál valaha azon, hogy miért eszel csak bizonyos fajú állatokat? Gondolkodtál már azon valaha, hogy ez miért nem jutott eszedbe eddig? Életem nagy részében nem gondolkodtam, hogy miért eszek csak bizonyos állatokat, mert nem is tudtam, hogy van egyáltalán választásom. Senki se kérdezte meg tőlem, hogy hiszek-e a húsfogyasztásban. Állatokat enni adott volt. Szóval sosem gondolkodtam azon, hogy milyen furcsa is az, hogy egyik kezemmel a kutyámat simogatom, míg a másikkal disznópörköltet eszem. A disznópörköltem egyszer egy élő állat volt, ugyanannyira érző, intelligens, mint a kutyám….”

Csak egy kis részlet az előadásból, ha érdekel a folytatás és a végeredmény, akkor a fenti linken megtalálod!

Manapság:

Éhes vagyok, enni kéne valamit. Kinyitom a hűtőt, előveszem a vöröslencsés-édesburgonyás levest. Szedek egy nagy adagot,megmelegítem a tűzhelyen. Leülök és megeszem, és úgy hümmögök, mintha életemben nem ettem volna ilyen finomat. Próbálok lassan enni, de annyira finom. Előveszem a következő fogást, a cukkini fasírtot. Beledobom egy serpenyőbe kétszer-háromszor átforgatom, közben készítek egy salátát. Többször kell fordulnom a hűtő és a mosogató között, annyi alapanyagok szedek ki. Mindent megmosok, felaprítok és meglocsolom citromlével. Kiszedem egy nagy tányérra (vennem kell nagyobbat), leülök és megint hümmögök, hogy életemben nem ettem ilyen finomat. Szuszogva, jóllakva elgondolkodok azon, hogy mi minden jutott a szervezetembe. Érzem, hogy felpezsdül a vérem, hogy megújulnak a sejtseim. Nincs kajakóma, csak jól eső telítettség. Boldog vagyok, nem ártottam, jól laktam, élveztem az ételt.

Szokás mondani, hogy az vagy, amit megeszel! Én nagyon szívesen lennék egy szép alma, eper vagy padlizsán, de már sose egy húsos hamburger vagy egy csirkecomb. 

A testemre úgy tekintek,mint a legszentebb helyre. Mert a testem nem szemetes, nem eszek meg olyan dolgokat, amitől rosszul lennék, nem eszem meg azokat, amik megbetegítenének. Szeretnék hatvan hetven évesen is egészséges, fitt lenni és ehhez az elképzeléshez most kell tennem!

 

Anna