Az előző bejegyzéshez kötődve, összeírtam nektek azokat a dolgokat, amikre nem sajnálom a pénzt. Ezek teljesen személyes dolgok, nem mindenki ért ezzel egyet és nem is mindenki tartja annyira fontosnak, mint én. De nem is kell, hiszen mindannyian mások vagyunk, más a prioritásunk, más az anyagi helyzetünk és másra költjük szívesen a pénzünket. Viszont ebből nem tudok 10-es listát csinálni, mert igazából nem költöm a pénzem, az időm sokkal fontosabb és inkább magammal foglalkozom. Hosszan jógázok, tornázok vagy olvasok, ha ki akarok kapcsolódni.

Számomra, ahogy már gondolom tudjátok, a legfontosabb az egészségem, de nem csak a testi hanem a lelki egészség is. Sorrend nélkül, csak ahogy eszembe jutottak a dolgok, úgy összeírtam.

  1. Minőségi, bio, organikus ételek
    Hiszen a testem nem szemetes, így csak olyan ételeket fogyasztok, amik az egészségemet szolgálják és nem károsítják. Pont ezért is a piacon vásárolok, ott is a kistermelőknél és bio alapanyagokat. Megéri inkább többet költeni most organikus ételekre, mint majd később gyógyszerekre. Ha nem friss áruról van szó, akkor pedig ha tehetem a bio jelzéssel ellátott termékeket veszem (amit a Biokontroll Hungária ad ki). Ahogy fent is írtam a legfontosabb számomra az egészségem, így egyértelmű, hogy a legegészségesebb ételeket fogyasztom. Persze én sem vagyok tökéletes :D, előfordul, hogy néha becsúszik 1-2 olyan élelmiszer, ami nem éppen egészséges (de mindig vegán).
  2. Fair Trade termékek
    Ahogy az előző cikkemben is írtam, csak is kizárólag Fair Trade csokit vásárolunk, hiszen ezzel a termelőket és az ott dolgozókat támogatjuk, nem pedig kihasználjuk. Erre is igaz, hogy mértékkel, hiszen attól, hogy Fair trade, még sok munkával, környezeti hatással jár, már csak a szállítása is. Éppen ezért odafigyelünk, hogy mennyit és milyen csokit eszünk.
  3. Természetes alapú ruhák
    Ha ruhát vásárolnék, akár használtan, akár újonnan az első, amit megnézek rajta, hogy pamut vagy len legyen. A szintetikus, poliészter alapú ruhák nem igazán jók, se a bőrömnek, se a természetnek. Igaz a pamut is megosztó lehet, hiszen rengeteg vegyszert használnak. Ebből is érdemes az Öko-tex pamutot vásárolni. Ezek a ruhák lényegesen drágábbak, de sokkal tovább tartanak és minőségibbek.
  4. Márkás, jó minőségű cipők
    Régebben inkább megvettem az olcsó cipőt, de abból többet, hiszen olcsó volt. Manapság, inkább hordok 2-3 cipőt egy szezonban, de azok jó minőségűek, tartósak és kényelmesek legyenek. Hiszen a lábunk nagyon könnyen sérülhet, az egész tartásunk múlik azon, hogy milyen cipőt hordunk. Inkább kiadok több ezret egy cipőért (és vigyázok rá), ami kitart több évig, mint 3-4 ezret egy noname cipőért, amiben tönkre megy a lábam.
  5. Kozmetikai szerek, sminkszerek
    Ha vásárolok ezek közül is valamit, akkor azok magas minőségűek, lehetőleg magyar termékek, natur és bio összetevőket tartalmaznak. A szappanjaim is pálmaolajmentesek, natúrak, és magyar készítőktől valóak. Kedvencem a napvirágszappan manufaktúra.
  6. Megtakarítás
    Nem kapcsolódik szorosan a blog témájához, de a tudatos élethez igen. Fontos, hogy legyen megtakarításunk, és vészhelyzet esetén legyen mihez nyúlni. Ugyanúgy, nekünk fontos az, hogy saját házunk legyen, így már egy jó ideje erre tudunk félrerakni. Ez egy olyan összeg, ami nem hiányzik a kasszából és mégis gyorsan gyűlik.

Ezek lettek volna, mint írtam nem tudtam túl sokat összeszedni, mert eleve nem költök (költünk) sokat, semmi különleges vagy extra kiadásunk nincs, mert nem látjuk értelmét, és nem is vágyunk rá. Például nem járunk el éttermekbe, vagy tényleg csak alkalmakkor, nem rendelünk házhoz ételt, vagy nem gyűjtünk mániákusan semmit.

Te mire költesz szívesen? Írd meg itt vagy intagramon kommentben.

Anna

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ingyenes receptek

Szeretnél 19 ingyenes receptet? 

Amiket még sehol se osztottam meg?

Ráadásul különleges, minden évszakra való recepteket?

Na kéred?

IMG_2999