Szerinted is a tojás egy ártalmatlan termék? Egy olyan étel, amit az egészséggel hozol kapcsolatba? Biztos vagy benne, hogy mindent tudsz a tojásról? Nem, de készen állsz rá, hogy meg tudj néhány fontos információt? Gyere olvasd tovább!
Mi is a tojás pontosan?
Durva leszek, de elsőnek, amit elszeretnék mondani az, hogy a tojás nem más, mint a tyúk menstruációjának a végterméke. A tojás egy nagy, sok tartalék tápanyagot tartalmazó (nem megtermékenyített) petesejt vagy zigóta (tehát megtermékenyített petesejt), amit számos védőréteg burkol körül. A tojásban a pete tulajdonképpen csak a sárgájának felel meg. Undorító, ugye? Ráadásul egészségtelen is, arról nem is beszélve, hogy mennyi kegyetlenség van mögötte. A tojás egyáltalán nem ártalmatlan. Aki ezek után is nyugodt szívvel eszi, annak azt mondom egészségére…
Sokan, ahogyan én is, úgy gondoltam, hogy a tojással nincs baj, hiszen nem kell megölni érte a tyúkot, ő csak ott hagyja mi pedig elvesszük. Na igen, működött ez az őskorban, hiszen, akkor az életben maradásért az ember elvette magának. De manapság már nem ez történik, és van választásunk, nem a fennmaradásért kell küzdenünk.
Tojásipar, azaz nem etikus a tojás
A legtöbb tojásipari cég, csibefarmokról rendeli a tojó tyúkjait, ezeken a farmokon kelesztik a tojásokat, és szétválogatják a hímeket a nőstényektől. A hímeket valamilyen módon megsemmisítik…, ugyanez a sorsuk a megsérült csibéknek is. Sokszor élve, hatalmas konténerekbe kerülnek, ahol ledarálják, összepréselik őket…
Innen tovább kerülve, a felnőtt tyúkokat egy nagy „karámba” viszik, ahol a csőrüket minden érzéstelenítés nélkül levágják, hogy ne tudjanak kárt okozni egymásban…
Általánosságban 18 hónap 2 év eltelte után a már nem kifizetődő, nem annyira produktív tojótyúkokat a vágóhídra küldik…
Nem is akarom ezt tovább írni, mert vannak olyan instagram oldalak, youtube videók, dokumentum filmek, amik ezeket bemutatják. Én az egészségügyi részét szeretném nektek felvázolni. Kegyetlenségeket művelnek az állatokkal, úgy, hogy mi azokat ne tudjuk. Reklámozzák, hogy mi mennyire egészséges, miközben megbetegítenek, hogy gyógyszereket kelljen szednünk.
Mi a helyzet a bio-tojással?
A biotojás se jobb, mint a többi, a csibéket vajon honnan szerzik be? A biotojás drágább, hiszen az állatok tartása egy kicsit körülményesebb is, nagyobb helyet igényelnek, kevesebb állatot tudnak tartani, egy-egy farmon. Valamint, mivel többet mozognak, kevesebb energiájuk van arra, hogy a termékenységbe fektessék be. Tehát alapvetően kevesebb tojást is tojnak.
De mi van azokkal a tyúkokkal, akiket a kertemben nevelek, és ha néha tojást tojnak, miért ne ehetném meg?
Mivel már nem számottevő, hogy a családok állatokat tartanak, hanem a legtöbb ember városban él, és a boltból szerzi be a tojást, ami 90%-ban nem bio. Ráadásul nincs a tojásban semmi olyan dolog, amit növényi forrásból ne tudnánk beszerezni.
Mi van a tojásban?
A tojásban, mint minden állati eredetű termékben is, ott a koleszterin, amivel önmagában nincsen gond, viszont a májunk megtermeli az összes koleszterint, amire a mi szervezetünknek szüksége van. Úgyhogy az afelett extrém mennyiségben bevitt koleszterin, lerakódik a érfalakon belül és súlyos problémákat okoz (cukorbetegség, szívbetegségek).
A tojás tartalmaz A, D, E, B2, B6, B12 vitaminokat és folsavat, pantoténsavat is többek között.
Mindezeket növényekből is be tudjuk szerezni, mindennemű kegyetlenség nélkül:
- Sok A-vitamin található például az édesburgonyában: már egyetlen darab is napi szükségletünk többszörösét tartalmazza, ráadásul nagyon sokoldalúan felhasználható. Szintén sok van ebből a fontos vitaminból a spenótban, a fodros kelben, a kelbimbóban, a brokkoliban és a piros húsú kaliforniai paprikában, valamint a kápia paprikában és a kelkáposztában is. Közismerten jó A-vitamin forrás a magas karotinoid-tartalmú sárgarépa, valamint a zellerzöld, a fejes saláta, a jégsaláta.
- Legjobb E-vitamin forrásaink a növényi olajok, tehát a napraforgó-, búzacsíra-, tökmag-, olíva- kukoricaolaj, és az egyéb gabonacsírák, a zöld növények.
- A legjobb B2-vitamin forrás a búzacsíra, búzakorpa, sárgaborsó, lencse, szója, szárazbab, brokkoli, élesztő.
- A legfőbb B6- vitamin forrás az élesztő, olajos magvak, lencse, szárazbab.
- B12: ezt a vitamint, szedhetjük táplálékkiegészítő formában, de már a legtöbb vegán élelmiszerhez hozzáadják. (a húsba se úgy kerül bele, ahogy azt gondolnánk, a tenyésztők injekció útján adják az állatokba)
- A folsav a hüvelyesekben, brokkoliban, spenótban, avokádóban, földimogyoróban, spárgában nagy mennyiségben jelen van.
- A pantonénsav (B5-vitamin) forrásai a teljes kiőrlésű gabonafélék, olajos magvak, rizs, karfiol, brokkoli, narancs, dinnyék, paradicsom, csípős paprika, szója, avokádó, hajdina, lencse.
Tehát láthatod, hogy a legfőbb alkotóelemei a tojásnak, növényi forrásokból is könnyűszerrel bevihetőek. Nem tartalmaznak koleszterint, hormonokat és vegyszereket, amiket a takarmányba tesznek a tojótyúkoknak.
Tojás alternatívák
Sokan reggelire tojásrántottát, omletet esznek vagy tükörtojást. Jó hír, azoknak, akik szeretnének egészségesen táplálkozni, hogy van alternatíva, ha mindenféleképpen rántottát szeretnétek enni.
Az én kedvencem a tofu rántotta, amit rém egyszerű elkészíteni.
Egy kisebb hagymát apríts fel és olajon kezd el pirítani. Majd morzsolj rá fél kocka füstölt tofut, fűszerezd kurkumával és kicsit pirítsd meg. Kész is az alap „rántotta”, én ezt szoktam még gombával és/vagy aprított paradicsommal turbózni. Friss petrezselyemmel, egy nagy adag salátával, vagy csak friss zöldségekkel eszem.
Ha valamilyen oknál fogva tartasz a tofutól, akkor csicseriborsó lisztből is lehet készíteni isteni rántottát vagy omletet.
Bundáskenyeret is ebből a masszából készítek.
Süteményekben a tojás helyettesítése is egyszerű feladat. Tehetsz bele banánt, lenmag zselét (lenmag+víz), almaszószt, csicseriborsólisztet.
Amikor főzéshez kellene tojás, akkor általában a csicseriborsólisztet használom, egy kis vízzel vagy házi mandulatejjel elkeverve és teszek bele egy kis fekete himalájai sót. Vagy egyszerűen elhagyom 🙂
Anna