Egyre több oldalon olvasom, hogy vegánul étkezem, vegán étrenden vagyok és ehhez hasonlók. Ráadásul „trendi” is ez a szó, hogy vegán. Sokan használják és talán nem is tudják mit is jelent valójában, vagy mit is jelent vegánnak lenni. Tegyük most tisztába a két fogalom jelentését!

Donald Watson angol állatvédelmi szószóló volt, a The Vegan Society alapítója, ő fogalmazta meg 1944-ben először a veganizmust. Az ő fogalma szerint vegán az, aki etikai okokból tartózkodik az állati eredetű élelmiszerektől, ezért 100%-ban növényi eredetű táplálékokat választ.

Vegán

A veganizmus egy állatjogi mozgalom, nem csak az étkezésről szól. A vegánok nem hordanak bőrből, szőrméből, tollból állatok bundájából készült ruhákat, cipőket, táskákat stb., nem vásárolnak állatokon tesztelt és állati összetevőket tartalmazó kozmetikai termékeket. Tehát az életük minden egyes szegletében elutasítják az állatok kihasználását! Természetesen állati eredetű élelmiszereket sem fogyasztanak, mint a hús, tejtermékek, tojás és méz. A veganizmus nem arról szól, hogy mit eszek és mit nem, hanem, hogy ne használjuk ki az állatokat, ők is ugyanolyan érző lények, mint mi. Tehát a hangsúly az állatokon van, nem feltétlenül azon, hogy az egyénnek mi a jó. Persze vegán és vegán között is van különbség!

Növényi étrend

A nevében is benne van, hogy ez kifejezetten csak a táplálkozásra vonatkozik. A növényi étrend egy fokkal talán megengedőbb és nem olyan szigorú, mint a vegán „étrend”, hiszen ez inkább az egyén egészségéről szól és másodsorban az állatokról! A növényi étrendben sem fogyasztanak hús, – tejtermékeket, tojást, mézet az esetek 98%-ban. Van, aki növényi étrendet folytat, de ha úgy adódik (étteremben vendégségben, nyaralás alatt) és nincs más lehetősége, akkor halat, tenger gyümölcsét, mézet vagy tojásos ételt eszik. Ebben az étrendben, nem igazán fordul elő feldolgozott, nagyon zsíros étel, inkább a tiszta ételekre koncentrálódik. Ezen belül létezik a teljes értékű növényi étrend (TÉNÉ).

TÉNÉ

A TÉNÉ igazából a növényi étrend egy egészségesebb fajtája, hiszen a feldolgozott, előre csomagolt ételektől, zsírtól, cukortól, gyorsan felszívódó szénhidráttól mentes. Olajmentesen főzni nem nehéz, a víz is tökéletesen megdinszteli a hagymát, az egyszerű szénhidrát (cukor, fehér liszt) elhagyása sem okoz nagy gondot, hiszen már annyiféle édesítőszer (datolya(szirup), banán stb.) létezik. A fehér liszt helyett a teljeskiőrlésű liszteket és a magliszteket helyezik előtérbe.

Attól, hogy valaki vegán még nem jelenti azt, hogy egészségesen étkezik. Hiszen, ahogy egyre elterjedtebb, ahogy trendibb úgy jelennek meg a boltok polcain a különféle hús és tej helyettesítők. Ezekkel csak az a probléma, hogy tartósítószert, adalékanyagokat, túl sok olajat tartalmaznak, azonkívül, hogy erősen feldolgozottak. Van úgy, hogy egy vegán kész termék egészségtelenebb, mint az eredeti változat.

Thai curry

Mindig olvasd el az összetevőket!

Saját példámon keresztül mutatnám be, hogy mennyire összetett lehet egy ilyen étkezés és életforma!

Én teljesmértékben elutasítom az állatok kihasználását, de az egészségem mindennél fontosabb!
A fentiek alapján is mondhatom, hogy növényi étrendet folytatok. Van bőrcipőm és toll kabátom. Eszek mézet (télen), de etikus forrásból! Ha úgy adódik és egy olyan étterembe megyek, ahol nincs kimondottan vegán opció és mondjuk tészta ételt eszek, és a tészta tojásos nem akadok ki.

Kerülöm a feldolgozott élelmiszereket. Csak azért mert vegán nem veszem meg (max egyszer, ha meg akarom kóstolni). Nem eszek bolti vegán joghurtot, sajtot, felvágottat. A tejföl az ami néha becsúszik.

Szem előtt tartom azt, hogy minél kevésbé legyen feldolgozott és minél inkább legyen teljes értékű, a növény minden részét tartalmazó étel az asztalon.

Igyekszem olajmentesen főzni, de ha olívaolajhoz van kedvem, akkor használom. Igyekszem teljeskiőrlésű lisztet használni, de ha a fonott kalács csak fehér lisztből ízlik, nem akadok ki.

Egy útravaló, ha csak ezt viszed innen tovább magaddal: legyen az étkezésed 80%-a tiszta és a maradék 20%-ban ha akarsz egyél azt, amit csak szeretnél. Mert nem attól lesz bajod, ha nagyon ritkán megeszel egy chipset, túrórudit, iszol szénsavas üdítőt, hanem ha nem részesíted előnyben a tiszta növényi ételeket.

2 thoughts on “Vegán étrend vagy növényi étrend?”

  1. Pingback: Tudatosan élni városban vagy falun lehet? -

  2. Pingback: Zöld tea vagy kávé: melyik a jobb? -

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ingyenes receptek

Szeretnél 19 ingyenes receptet? 

Amiket még sehol se osztottam meg?

Ráadásul különleges, minden évszakra való recepteket?

Na kéred?

IMG_2999